1950
Az alapítók névsora
1.Abod László 34.Herczeg Mihály 67.Rigmány János
2.Adorján István 35.Horváth István 68.Salamon Ádám
3.Bakonyi József 36.Horváth Ottó 69.Sárándi Károly
4.Balaton Ferencné 37.Incze J. Dr. 70.Scheer Mihály
5.Balla Ferenc 38.Jenei László 71.Simkó József
6.Balta László 39.Katona Zs. 72.Simon Ferenc
7.Bán Domokos 40.Klement Lajos 73.Soldos Kálmán
8.Beluzsár Gyula 41.Kniesel Dániel 74.Somogyi László
9.Benke Ferenc 42.Kocsis László 75.Soós József
10.Benő Erzsébet 43.v.Koncz Rudolf 76.Sóti Károly
11.Berdenich Gyula 44.Koronás József 77.Suba Lajos
12.Békési Ferenc 45.Kovács András 78.Szabó Béla
13.Béldi János 46.Kovács Imre 79.Szabó Ferenc
14.Bényei László Dr. 47.Kovács-S.Tibor 80.Szabó János
15.Bihari Zoltán 48.Kövecsi Pál 81.Szabó Károly
16.Bíró Sándor 49.Kövendi Lajos 82.Szabó László
17.Bokisch Farkas 50.Labancz Lajos 83.Szathmáry-Király L
18.Borbási Ferenc 51.Lengyel Sándor 84.Szelley József
19.Csele B. Mihály 52.Madó Vilmos 85.Szilágyi András
20.Demeter G. 54.Majláth István 86.Szilveszter Pál
21.Diczházy László 55.Makai Imréné 87.Szőnyi Gábor
22.Dobos Árpád 56.Maszong Jánosné 88.Szűcs István
23.Dombi László 57.Mátyási Lajos 89.Takács Lajos
24.Domján János 58.Meilinger Mihály 90.Tihanyi T.Dezső
25.Eiserle Árpád 59.Méhész József 91.Torma Antal Dr.
26.Farkas László 60.Mohácsi Pál 92Tóthy J.Gábor
27.Fazekas Ferenc 61.Nagy László 93.Vajda Géza
28.Fábry Károlyné 62.Németh Sándor 94.Varga Dániel
29.Fekete Pál 63.Olasz Lajos 95.Varga János
30.Gombos Béla 64.Orbán Péter 96.Varga Mihály
31.Gombos József 65.Paré József 97.Vincze Sándor
32.Győr Kálmán 66.Popovics Tivadar 98.Voylay Ivánné
33.Hajdú János 67.Puskás Imre 99.Wirth József
100.Zilahi Kiss
Béla
1970
Somogyi László gondnok visszaemlékezése
az egyház húsz éves fennállása
alkalmából
(Kivonat az Egyházi Értesítő 1970 szeptember havi számából)
Az egyház első két évtizede nem dicsekedhet látható, kézzelfogható, vagy
jelentősebb pénzbeli eredménnyel. Még csak egy termünk sincs, amit magunkénak
mondhatnánk. Eszerint gyülekezetünk éppen csak, hogy átvészelte ezt az
időszakot, állandóan csak a csupasz létéért és fennmaradásáért küzdve, s mindig
a lét és nemlét határán állva. Mégis úgy érezzük, hogy restelkedésre, illetve
szégyenkezésre, ennek ellenére, nincs okunk. Hiszen , húsz év óta minden hónap
első vasárnapján s egyébb ünnepi vagy jeles alkalomkor csak felcsendült a magyar
zsoltár itt a messzi idegenben, és folyt a Jézus tanításaira alapozott
igehírdetés. Ha valaki bajba került, vagy segítségre szorult , mégiscsak volt rá
mód, hogy megnyíljanak a szívek.
Egymástól nagy távolságra és idegenek között beágyazottan élő sok magyar
testvérünk így is , nem egyszer érezhette magát otthonosan a mi hazai levegőjű,
családi estjeinken. Ha ezen túl Isten még gazdag belső épülést is tapasztalhatna
híveinknél, akkor az egyéb eredmények szegényességével hamar kibékülnénk.
Első istentiszteletünket 1950 októberében tartottuk a Woodville-i
Presbyterianus templomban. Azon Dr. Antal Ferenc victoriai lelkész szolgált.
Ezenkívül még 1958-ban, illetve legutóbb 1969 márciusában szállt ki
gyülekezetünkbe. Közbenjárása tette lehetővé annakidején Vajda Lajos volt
lelkészünknek az Unley-i presbyterianus gyülekezethez való meghívását. 1950
december havában mutatkozott be, illetve szolgált itt először, s akkor hívtuk
meg a közöttünk való szolgálatra, melyet 1951 áprilisától 1957 augusztusáig
látott el, tehát hat év és négy hónapon át.
Azt követően még négy éven keresztül túlnyomólag ő szolgált, ideutazva az
ünnepi és más jeles alkalmakkor. Utána Sásdy Géza Batesford-i lelkész vette
vállaira a beszolgáló lelkészség terhét, jó hat éven át. Azóta is mindig
szívesen szolgált,valahányszor arra felkértük. Az utóbbi három és fél évben ezt
a szolgálatot Kemény Péter Perth-i magyar evangélikus missziói lelkész látja
el. Gyülekezetünk a hála és tisztelet meleg érzésével tekint vissza és őrzi
meg emlékezetében közöttünk való áldozatos szolgálataikat. Mi annakidején
meztelen életünkön kívül, jóformán semmi egyebet nem tudtunk magunkkal hozni
ide. Sokunknál még az is csodának számít, hogy egyáltalán még élünk. Nem volna-e
helyes erre a kegyelemre is hálával emlékeznünk?- No, meg arra is, hogy odaáig
jutottunk, ahol ma vagyunk: mindezekre jó alkalom adódik istentiszteleteink
keretében. Az elmúlt húsz esztendőből tizenhárom év és nyolc hónapon át voltunk
állandó lelkész nélkül. Gyülekezetünk elindulásakor a lelkigondozói tisztet dr.
Bényei László töltötte be, az első félévben. Mint orgonista, két éven át
szolgálta gyülekezetünket. Vajda Lajos lelkészünk eltávozása után , 1957
augusztusától 1962 augusztusáig Majláth István volt a lelkigondozó. Vajda
Géza1962 szeptembere óta tölti be a lelkigondozói és diakónusi tisztet. Isten
különös, gazdag áldását kérjük mindhárom, közöttünk szolgált, illetve szolgáló
testvérünk életére. Az egyházi ügyeket az első presbitérium 1951 júliusától 1962
szeptemberéig vitte. Mikor a gyülekezeti életnek a régi keretek között való
folytatása anyagiak hiányában veszélyeztetve volt, az ügyek intézése a négy
férfi és három nő tagból álló Egyházi Bizottság kezébe került 1962
szeptemberétől 1965 januárjáig. A második presbitérium 1965 januárjától 1968
októberéig, s azóta a harmadik presbitérium szolgál, melybe annakidején kilenc
református presbiter mellé három evangélikus presbitert is választott a
gyülekezet. Ezzel a helybeli evangélikus és református hívek egymásért
felelősséget érző és egymás érdekeit szívesen viselő együttmüködése az
egyházunkért való felelősség hordozására is kiterjedt. Adja az Úr, hogy testvéri
együttműködésünk áldásokban gazdag lehessen. A mi kis egyházunk az 1965.év végi
közgyűlésünk óta , hivatalosan is az Ausztrál Presbiteriánus Egyház
gyülekezetének van elismerve. 1965 folyamán került sor a Ref. és Ev.
Nőegyletünk megalapítására. Gyülekezetünk tagjaival az érintkezést 1957
jún.-1962 ápr.-ig körlevelekkel, 1963 okt.-től Egyházi Értesítőnk küldésével
tartjuk fenn.
Isten áldó szeretete és könyörülő kegyelme vegye körül és segítse minden
testvérünket, kiket a presbitérium nevében szívből köszönt a
Gondnok
Somogyi László, 1970
1995
Vajda Géza lelkigondozó visszaemlékezése
az egyház fennállása 45. évfordulóján
(Kivonat az Egyházi Értesítő 1995 október havi számából)
A Gondviselő Isten áldó szeretetének megnyílvánulása az, hogy október 15-én
hálaadó istentisztelet keretében mondunk köszönetet egyházunk negyvenöt éves
fennállásáért és a gyülekezet lelki öröméért. Ez alkalommal nt. Dabasy János
Melbourne-i magyar evangélikus lelkipásztor hírdeti az Igét.
Adelaide-i egyházi életünkben ezt az időszakot Istentől nyert áldott korszaknak
tekintem, és ezért szeretnék róla mélyebb betekintést adni.
Egyházi életünk itt Adelaide városában egy új korszak kezdeteként indult el,
hogy létünk a Gondviselő Isten világot formáló akaratának legyen hírdetője.
Ideérkezésünk előzményeit fürkészni méltatlanság lenne. Más nemzetek hasonló
sorsú fiaival mi is itt telepedtünk le. Keresztyén egyházak szolgálták Isten
dicsőségét, de olyan, mint a Magyar Református Egyház, még ismeretlen volt.
Tehát, 1950 októberében, az akkori idők nehézségeit áthidalva, dr. Antal Ferenc
Melbourne-i magyar református lelkipásztor a Woodville-i presbiteriánus
templomban megtartotta az első magyar református istentiszteletet. Ezzel az
istentisztelettel elkezdődött egyházi életünk korszaka , és folytatódott Vajda
Lajos református lelkipásztor irányítása alatt a következő hét évig, amikor is
a lelkipásztor Melbourne-be távozott. Ezután az egyház hívei lelkipásztor nélkül
töltötték be a korszak által rájuk bízott feladatokat.
...Hálás szívvel említem Kemény Péter Perth-i magyar evangélikus lelkipásztor
áldásos munkáját, aki Perth-ből Melbourne-be utazott kéthavonta az ottani magyar
evangélikus hívek gondozására. őt kértük fel, hogy hazafelé menet szálljon le
Adelaide-ben és tartson istentiszteletet úrvacsoraosztással egybekötve.
Lelkipásztori szolgálata nyomán csatlakoztak az Adelaide-i magyar evangélikus
testvéreink is, és így lettünk Isten dicsőségére a korszak Református és
Evangélikus egyházává. 1989 augusztus 6-án bekövetkezett haláláig egyházi
életünk fénykorát élte.
Munkáját Burján Tamás Melbournei református lelkipásztor folytatta ez év
augusztusáig, amikor Kanadába költözött. Anyagi erőnkhöz mérten adományainkkal
segítettük a magyarországi egyházi iskolákat, valamint a szeretetotthonokat
ruhacsomagokkal és pénzbeli adományainkkal. Hasonlóképpen, segítettük a
lepra-missziót is tisztálkodási szerekkel, kötszerekkel és pénzadománnyal. A
hazai református egyházon keresztül segítettük a délvidéki menekülteket. Itt
méltányolni kell, szintén nevek említése nélkül Nőegyletünk áldásos munkáját,
amit mindig békességben és példaadóan végeztek. Istentiszteleteink, heti
bibliaóráink mindig szeretetvendégséggel zárulnak. Az évenként megrendezett
karácsonyi és húsvéti vásárainkon - a Nőegylet áldozatos munkájának köszönhetően
- egyházunk anyagi támogatására szolgáltak a bevételek.
Istentiszteleteinket havonta kétszer tartjuk. Lelkészi szolgálattal járó
úrvacsoraosztás kéthavonta történik.Ilyen alkalmakkor a templomunk mindig
népesebb. Más alkalommal az istentiszteleteken presbitereink vagy hitveseik
olvasnak fel lelkipásztorok által írt prédikációkat, valamint imákat olvasnak
fel Isten dicsőségére. Minden héten tartunk bibliaórát, melyeken felekezeti
különbség nélkül békés áhítatban jönnek össze az imádkozó lelkek.
A havonként megjelenő Egyházi Értesítőt eljuttatjuk úgy a helybeli, mint a más
államokban élő olvasótáborunkhoz, valamint magyarországi és tengerentúli
testvéregyházakhoz is.
Református püspökök és lelkipásztorok látogattak el Adelaide-be: Bütösi János,
Hegedűs Lóránt, Tőkés László püspök, Cseri Kálmán és Kálmán Péter
lelkipásztorok. Mindezek a látogatások megerősítették kapcsolatunkat az otthoni
testvéreinkkel. Itt járt Mindszenty József hercegprímás is. Tiszteletére mi is
rendeztünk műsoros estet. Gyerekeink voltak a szereplők, ....... melynek
végeztével mondta a hercegprímás, hogy "ma este éreztem magam a legjobban".
...Igazi segítő szeretetet kaptunk a bennünket magukhoz ölelő ausztrál
testvéregyházaktól, amiért feléjük is száll hálás köszönetünk.
A mi negyvenöt évet átölelő ünneplésünk hálaadás Istennek.
...Szálljon érte dicséret és dicsőség szent nevére!
Vajda Géza, 1995
2000
Ötven éves emlékeim
a magyar református istentiszteletekről
Birgden Manfredné Somogyi Anikó írása
(Szemelvények)
...1951 februárjától én is és az öcsém is rendszeresen jártunk a magyar
istentiszteletekre. Szüleink elvárták, hogy az Úr napjáról megemlékezzünk.
Lehetett persze ausztrál templomba is vasárnapot szentelni, de csak nem volt
ugyanaz. Elsősorban nem az anyanyelvünkön szólott hozzánk az Ige, másodsorban
idegennek tüntek az apró eltérések az általunk megszokott szertartástól, és ezek
nagyon zavartak. Így szívesebben utaztunk órákig a Hughes utcai presbiteriánus
templomba a hónap első vasárnapján, csakhogy magyar nyelven hallgathassuk az
istentiszteletet, mintsem a Port Adelaide-i ausztrál templomba, ami közel esett
hozzánk. Az Igét magyarul Vajda Lajos hírdette, aki a Melbourne-i Antal Ferenc
nevű református pap sógora volt, és mind a ketten erdélyiek voltak, - úgy
emlékszem. Vajda Lajos nemcsak a mi egyházunknak szolgált, hanem az
ausztráloknak is, akiké volt a templom. Azt a gyülekezetet mi a
"vénasszonyoknak" tituláltuk, mert csak egy maréknyi öregasszony jött el az
istentiszteletre közülük. Nekik kétszer volt istentisztelet minden vasárnap.
Adelaide akkor sokkal konzervatívabb volt, mint sok hasonló méretű európai
város.Vasárnap délelőtt nem volt közlekedés se vonattal, se busszal. Minden
üzlet és szálloda zárva volt, csak az un."milk-bar"-ok nyitottak ki délre, de
ezek ma már nem is léteznek. Azoknak sem volt szabad vasárnap cigarettát eladni.
Amint megjöttek az európaiak, akik nem voltak ilyesmihez hozzászokva, a
milk-barok tulajdonosai hamar rájöttek, hogy jól kereshetnek, ha sutyiban a pult
alatt mégis adnak el cigarettát. Vasárnap a pihenés napja volt. Istentiszteletre
csak azok járhattak el, akik a templom környékén laktak, mert az autó is
ritkaság volt még akkor. Igy minden egyházban volt esti istentisztelet is, és
arra többen jártak, mint a délelőttire.
Vajda Lajos nem tudott jól angolul. Mint gyári munkás dolgozott egész héten,
amihez nem kellett sok nyelvtudás. Az ausztrál egyház felajánlotta neki és
családjának, hogy lakjanak a parókián ingyen.
Ennek fejében, vasárnaponként kétszer kellett angolul istentiszteletet
tartania, és a hónap első vasárnapján, délután négytől magyarul. Majdnem
emberfeletti feladatnak bizonyult, és a "vénasszonyok" nem voltak különösebben
megelégedve vele. Annál jobban örültünk mi magyarok, hogy van. Bár nem
mondhatom, hogy túl nagy gyakorlata volt az istentisztelet levezetésében, hiszen
nem felszentelt pap volt, hanem teológiát végzett hittantanár, de az ő személyén
keresztül jutott egy elég nagy csoport magyar református ahhoz, hogy legyen egy
központi fekvésű temploma, énekelhesse magyarul a zsoltárokat, és otthoni
vasárnapi hangulatot öltsön magára, legalább egy hónapban egyszer.
....Sok-sok évvel később, egy ausztrál esküvőn vettem részt, és beszédbe
elegyedtem a mellettem ülő ausztrál nővel.ő mesélte, hogy a lánya egy építészhez
ment feleségül, és a Hughes utcában, nem messze az Unley-i út sarkától, egy
templomot vettek meg és azt alakították át privát házzá. Mondtam, hogy én jól
ismerem azt a templomot. ő pedig elmesélte, hogyan építették át, és a sekrestyét
és a templomot hogyan alakították át szobákká. Ma már presbiteriánusok
sincsenek, beolvadtak a Uniting Church-be.
....Egyházunknak semmi tulajdona nem volt az első időkben, csak annyi
zsoltárkönyv vagy Biblia akadt, mint amennyi a híveknek volt. Sokan közülünk
csak egy szál ruhában szöktek ki Magyarországról. Akinek nem volt énekeskönyve,
az vagy tudta az énekeket, vagy belenézett a második, harmadik szomszédja
könyvébe.
Dr.Bényei László volt az orgonista, nagy szakértelemmel és hűséggel végezte
ezt a feladatot, és valahonnan volt kottája is. Lehet, hogy már otthon is
orgonált. Ausztrália lévén, majd minden hónap első vasárnapján sütött a nap.
Másképp sütött be a templomba nyáron, és másképp télen. Télen bearanyozta Vajda
Lajos szőke fejét, nyáron tűzött a hátunkba, de legerősebben és legtovább az
orgonista hátába.
Úrvacsoraosztásnál eleinte nem volt saját edényünk, hanem használtuk az ausztrál
gyülekezetét, ami apró kelyhekből állt. Aztán eljött a nap, amikor az
összegyűjtött perselypénzből vett az egyházunk egy nagy kelyhet. Emlékszem,
lila bársonnyal bélelt fekete dobozban feküdt.
Istentiszteletek után akkor még nem volt szeretetvendégség, mert részben
mindenki előtt még egy-két órás út volt, másrészt pedig Vajda Lajosnak kellett
szolgálnia az este hétkor kezdődő ausztrál istentiszteleten. Úrvacsoraosztás
után azonban a férfiak és a fiúk hátramentek a sekrestyébe és megitták a bort,
ami maradt. Akkor még nem kellett félni, hogy elveszik az ember hajtási
engedélyét, mert nem volt mit hajtani.
1953-ban, amikor férjhez mentem, a Scotch (skót) templomban akartunk esküdni,
mert központibb volt, meg szebb is és nagyobb is. Beszéltünk a presbiteriánus
moderátorral, hogy kivételesen engedje meg, hogy magyar pap eskessen össze, de
nem engedte. Szüleim kérésére Vajda Lajos azért eljött, végigállta a ceremóniát,
és még pár szót is szólt hozzánk.
...Az ötvenes években más arculata volt a magyar gyülekezetnek mint ma. A
legelső időkben túlsúlyban voltak a fiatalemberek. Fiatal nő alig volt. Voltak
kisgyermekes, meg felnőtt gyermekes családok, de öreg emberre nem emlékszem. Az
56-os forradalom után újjonan érkezett magyarok csatlakoztak hozzánk. Az eredeti
tagok addigra már erősen fogytak. Volt, aki más ausztrál vidéken próbált
szerencsét, volt, aki elausztrálosodott, de volt olyan is, aki éjjel-nappal
dolgozott, hogy lábra álljon az új hazában. Férjhezmenetelem után én sem jártam
rendszeresen a magyar templomba, mert nem volt praktikus megoldás.
De az egyházunk még él, és az embereknek szükségük van az egyházra, mert hírdeti
az örök életet...
Hálásak vagyunk a jelenlegi lelkipásztorért az Úrnak, hogy mindezt
tudatosította bennünk, és rávett, hogy írásos nyomot hagyjunk magunk után. Ha
túl sokan közülünk nem is adtuk tovább gyermekeinknek azt a tradíciót, amelyben
felnőttünk, az írásos nyomok kimutatják, hogy a gyülekezetünknek múltja van, a
jelenben is él, ezért joga van a jövőhöz is. Hogy az a jövő hogyan fog
alalkulni, azt már mi nem tudjuk, de tudjuk azt, hogy a hit, szellem
örökéletűek.
Birgden Manfredné Somogyi Anikó, 2000.
1950-2000
Akik szolgáltak a gyülekezetben
Dr. ANTAL FERENC
Melbourne-i református lelkipásztor, alapító;
VAJDA LAJOS
Református missziói lelkész, 1951-1957 között;
Istentisztelet a hónap első vasárnapján, du. 4-től;
SÁSDY GÉZA
Batesford-i presbiteriánus lelkész, 1958-1963 között;
(eredetileg katolikus pap)- havonta egyszer szolgált;
KEMÉNY PÉTER
Perth-i evangélikus lelkipásztor; 1968-1989 között;
Kéthavonta egyszer szolgált;
BREGLEC ÁRPÁD
Lutheránus teológus;
Szórványosan szolgált a 70-es és.80-as években;
MOLNÁR ERZSÉBET
Lutheránus teológus;
Szórványosan szolgált a 90-as években;
BURIÁN TAMÁS
Melbourne-i református lelkipásztor; 1989-1995 között;
Kéthavonta egyszer szolgált;
DABASY JÁNOS
Melbourne-i lutheránus missziói lelkész; 1995-1999 között;
Kéthavonta egyszer szolgált;
DÉZSI CSABA
Melbourne-i református lelkipásztor; 1997-2000 között;
Kéthavonta egyszer szolgált;
VERES-KOVÁCS ATTILA
Nagyváradi református lelkipásztor;
2000. jún. 16. - 2001. jún. 3. között teljes lelkészi szolgálattal;
Istentisztelet minden vasárnap;
SZABÓ ATTILA
Református lelkipásztor;
2002. október 20-tól teljes lelkészi szolgálattal;
Istentisztelet minden vasárnap;
Lelkigondozók
Dr. BÉNYEI LÁSZLÓ - 1950-ben
MAJLÁTH ISTVÁN - 1957-1962.
VAJDA GÉZA - 1962-1999 között;
Gondnokok :
SOMOGYI LÁSZLÓ
gyülekezetszervező gondnok-1950-1978
SZENT-IVÁNY MÁRIA -1978-ban;
HORVÁTH SÁNDOR-1979-1982 között;
VARGA MIHÁLY - 1982-1992 között;
VARGA JUDITH - 1992-1996 között;
Dr. NAGY ÁKOS - 1996-1999 között;
SZENT-IVÁNY MÁRIA - 1999-2001 között;
KÖVENDY LAJOS - 2001-től
Orgonisták
SOMOGYI LÁSZLÓNÉ KISS FLÓRA
STÓK ERIKA
TÜSKE ANDRÁSNÉ NAGY ÁGNES
PUSKÁS PÉTER
Presbiterek és Nőegyleti tagok, akik az Ige szolgálatába szegődtek, hangot adva az írott prédikációnak és imádságnak.
Ami meg sem írható
Az utókor számára, a gyermekek és unokák kutató értelme és gyökeret
kereső lelke segítésére meg kell írni a jelen kor egyházi történéseit. Mégis
igaza van a címnek, mert csak annyit szabad felfedni abból, amennyit elolvasva,
senki sem "vall kárt az ő hitében".
Kedves utókorban élő Fürkészőnk! Légy boldog, hogy nem érted meg azok
lelkületét, kiknek földbe már nem nő gyökerük, csak az ég felé. Azokról szól ez
az írás, kiknek életét egyszer, mint a mólóhoz kötött hajók láncát, a nagy vihar
úgy széttépte és elsodorta őket, hogy bármilyen nyugodt is legyen most a tenger
körülöttük, vissza már nem találnak ahhoz a kikötőhöz, melytől elszakadtak.Hol a
szél, máskor meg a tenger, vagy éppen a másik közelsége okolható az események
kimeneteléért.
Mily nagy öröm volt , mikor biztos partot fogott lábuk a hosszú hajóút után
(1949, 1957), mikor maguk mögött hagyták a forrongó, lelket rengető,
bizonytalanná vált hazájukat! Egy-egy vezető egyéniség, határozott
szervezőkészséggel megáldott sorstárs bíztatására egy toronyaljban szaladtak
össze, hogy a régi ösztönök és az élő hit szerint, lelki védelmet találjanak a
megalakított gyülekezetben, a kihajózott egyházuk újraszervezésében.
Hőskor ez, mert nem a maguk karrierjét építették addig, hanem az Istennek
építettek élő kövekből imádság-várakat. Az alapvetéskor jó építőmestereket
talált itt a szemléző Egi Jóság : Somogyi Lászlót, aki még svájci száműzetésében
gyakorolta az Isten számára való ember-mentést, Dr. Bényei Lászlót, aki a
paragrafus-jelek mellé kottafejeket állított, hogy dallamosabb legyen a prózai
valóság, meg nyolcszor tizenkét kőművest , kik százzá dúzzadva védték a hazulról
hozott emlékeket, az élő gyülekezetet. Miniszteri tanácsos és tehenészfiú,
tábornok és közkatona, méltóságos asszony és Julcsi cselédlány, mind abban
hasonlítottak, hogy vesztesei voltak egy történelmietlen játéknak. Az
elveszített mindenért csak egymást kapták az Istentől , mintha annak az aggódó,
elhalt apának a sírfelíratát hozták volna magukkal, mely azt mondja:"Fiaim,
tőlem egymást öröklitek". Ez volt a nyereség. Igyekeztek is a Lélek erejével
egymást megtartani egy gyülekezetben, mint annak idején látták az egy
utcahosszra felfűzött hívek közösségét falvaikban. Ha majd megkérdezed, kedves
Fürkészőnk, hogy miért nem építettek hajlékot, templomot ennek a nagy családnak,
- biztos másfajta választ is találsz az írásokban, az enyém mellett. Én csak azt
látom, hogy soha nem tudtak belenyugodni abba, hogy végleg el kellett szakadni
az otthontól. Mintha mindig útrakészen álltak volna lelki haptákban,
menni-készen. Hát akkor, hogy hagyják itt, ha lett volna, templomukat?
Az 1950 októberében megalakított és Délausztráliai Magyar Református Egyháznak
elnevezett intézmény is annyi változáson ment át tagságában, nevében, formájában
és minőségében, hogy már alig lehet kihámozni az idők folyamán ráruházott
emberi szándékokból és indulatokból. Volt egyház, de volt karitatív egyesület
is. Nevében volt ezenkívül "Hungarian Presbyterian Church", "Délausztráliai Ev.
Ref. Egyház", mely rövidítést nem a jelentésének megfelelően :"Evangélium
szerint "Reformált"-nak bontottak ki, hanem "Evangélikus és Refomátus"-ként. Még
később, mikor az evangélikus híveknek is istentiszteleti és úrvacsorai
közösséget biztosított a gyülekezet, akkor már "Magyar Református és Evangélikus
Egyház" lett a neve. Mindez rendjén is van, hiszen befogadó az egyház, csakhogy
egyik névváltoztatáskor sem történt meg, ami ilyenkor törvényszerű az
egyházaknál (lásd 1978-ban a Uniting Church megalakulásakor), hogy a
konfesszionális, azaz hitvallási és szervezeti keretet is meg kell határozni:
mit hiszünk és hova tartozunk. 2000 szeptember 17-én az egyház Közgyűlése
kiteljesítette az alapító atyák szándékát: hitvallási és egyházszervezeti
keretbe helyezte ezt a közösséget, megtartva a magyar evangélikusokkal az
istentiszteleti és úrvacsorai közösséget, hogy ne vehessen rajta erőt semmilyen
szándékos vagy nem tudatos ártás és rontás.Hála az Istennek, hogy sok küzdelem
után, Adelaide protestáns magyarsága is méltán részesül ebben az égi áldásban és
kegyelemben: az EGYHÁZBAN.
Most meg már fogyunk. Nemcsak azáltal, hogy átköltözünk a várt és megnyert örök
hazába, hanem azért is, mert indulat szabdalja a kicsit még kisebbé. Nem fogod
elhinni utódom, de elmondom, hogy az Isten szolgái ebben a nyájban vagy
hiányoztak, vagy sok volt belőlük az egy is, de elégséges soha sem volt.
Emlékeszem, Krisztusnak is szolgai formát kellett felvennie , hogy az emberi
indulatokat meggyőzze, mert akkor is sok volt az uralkodó és kevés a szolga.
Neki sikerült a nyájat megtartania. Egy sem veszett el, még a veszedelemnek fia
sem (Jn.17).
Ha neveket szeretnél tanulni, miknek "szádban jó íze van", olvasd el a
szolgálók névsorát , mert ők azok, kiknek munkája által "ment itt az Isten
világa elébb". Tőlünk őket öröklöd. őrízd őket! -, mert ha elmész a tulsó
partra, ott velük kell majd dicsekedned, mint tesszük mi is ma.
Hallgasd a krónikát: - kegyelmi időt adott az Ég, hogy a lelkekre szép idő is
járjon: most nagyon sokan vagyunk.Seregszemlét tart az Úr minden vasárnap az
istentiszteleteinken is. Szó adatott a szolga szájába, írás a hívek kezébe
(Egyházi Híradó, Vasárnapi üzenet), hogy terjedjen az evangélium. Olvad a
lelket-dermesztő fagy, és már érezzük, hogy azt a "valami nagy-nagy tüzet kéne
rakni, hogy melegednének az emberek" .
Kedves Fürkészőnk! A következő ötven év a te lelkeden is szárad: "hass,
alkoss, gyarapíts", s a "mindeneket jóra vezérlő Istenünk" megáldja a te
életed, hogy a hitedet el ne veszítsd még akkor sem, ha próbáló idők jönnek az
ausztráliai istenfélő magyarokra.
Legyen veled az Ég!
Veres Kovács Attila
lelkipásztor
Adelaide, 2000.